Magyarország díszvendégként vesz részt egy jelentős kínai kereskedelmi vásáron

A magyar innováció és a külföldi cégek számára kínált befektetési környezet bemutatására helyezi a hangsúlyt a 13. Honan Kína Nemzetközi Befektetési és Kereskedelmi Vásáron díszvendégként résztvevő Magyarország kiállítási pavilonja – nyilatkozta Joó István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium exportnövelésért felelős helyettes államtitkára hétfőn az MTI-nek telefonon.

    Az április 8. és 11. között Csengcsouban, a közép-kínai Honan tartomány székhelyén immár 13. alkalommal megrendezett kiállításon és szakmai vásáron számos magyar vállalkozás vesz részt, a magyar pavilonban pedig egyebek mellett prémium minőségű borokat, pezsgőket és élelmiszereket mutatnak be az érdeklődőknek – tette hozzá. Kiemelte: a Honanba irányuló – zömében autóipari, egészségipari és vegyipari termékekből és szolgáltatásokból álló – magyar export 2018-ban több mint 10 százalékkal növekedett.
    A magyar delegációt vezető Joó István elmondta: találkozott Vang Kuo-seng tartományi főtitkárral, akivel áttekintették a Magyarország és Honan közti gazdasági kapcsolatokat és fejlődési lehetőségeket. A felek egyetértettek abban, hogy Magyarország és Honan tartomány együttműködésére a legkedvezőbb lehetőségek a mezőgazdaság, az élelmiszeripar, a vízgazdálkodás, az autóipar, az egészségipar és a gépgyártás területein mutatkoznak.
    Joó István Csengcsouban egyeztetni fog a Zhengzhou Coal Mining Machinery (ZMJ) csoport képviselőivel. Az 1958-ban alapított, a sanghaji és hongkongi tőzsdén is jegyzett vállalat a világ egyik legnagyobb bányászati gépfejlesztő és gépgyártó cége. A ZMJ a honani vállalatok közül elsőként hajtott végre jelentős befektetést Magyarországon, amikor 2018 januárjában átvette az egyik legnagyobb magyarországi foglalkoztatóként ismert Bosch csoport miskolci, indítómotorokat és generátorokat gyártó részlegét, amelyet Starters E-Components Generators Automitive néven, független társaságként működtet tovább.
    A magyar delegáció vezetője emellett megbeszélést folytat majd a magyarországi befektetési lehetőségekről a Henan Civil Aviation Development and Investment polgári légiközlekedés-fejlesztő vállalat képviselőivel.
    Magyarország és Kína külkereskedelmi forgalma tavaly mintegy 10 százalékkal növekedve, közel 9 milliárd dollárra (2573 milliárd forint) emelkedett – emelte ki a helyettes államtitkár, aki a kínai-magyar kereskedelmi kapcsolatok ösztönzésének példájaként említette a tavaly novemberben Sanghajban megnyitott magyar kereskedelmi központot.
    Magyarország a honani vásár egyik díszvendégeként arra kapott felkérést, hogy bemutassa gazdaságát, kultúráját és turisztikai lehetőségeit: helyi idő szerint hétfő délután sor kerül egy kínai-magyar üzleti fórumra, amelyen magas rangú kormányzati tisztviselők, valamint vállalatvezetők ismertetik meg a szabályozásokat, az üzletpolitikát, és megbeszélést folytatnak a Honan és Magyarország közötti együttműködési lehetőségekről.
    Honan tartomány a kiállítással és szakmai vásárral nyit a külvilág felé, illetve erősíti gazdasági és kereskedelmi kapcsolatait. Az idén kiemelt hangsúlyt kapnak a magas hozzáadott értékű technológiai termékek, az elektromos és hibrid meghajtású gépjárművek, az elektronikai eszközök, az élelmiszeripari és mezőgazdasági, valamint az egészségipari és orvostechnikai termékek.
    Az eseményre évente 20 ezren látogatnak el a világ 89 országából, 2017-ben Nagy-Britanniát, 2018-ban pedig Németországot hívták meg díszvendégül, míg idén Magyarország Thaifölddel osztozhatott a címen.
    A közel százmilliós lakosságú Honan Kína harmadik legnépesebb tartománya, az ország egyik fontos mezőgazdasági, logisztikai és közlekedési központja. Tavaly a tartomány GDP-je mintegy 4,8 milliárd jüan (1 jüan mintegy 42 forint) volt, ezzel éves viszonylatban 7,5 százalékos növekedést ért el, amely egy százalékponttal meghaladja az ország GDP-jének növekedését. Fővárosa, a tízmillió lakost számláló Csengcsou, amely a történelmi Selyemút egyik kiindulópontja volt, Kína Egy övezet, egy út nevű globális gazdasági-infrastrukturális tervének jelenleg is egyik kulcsfontosságú helyszíne.

MTI