Megkezdik a területi szervek felkészítését a tavaszi választásra

Pálffy Ilona elmondta: a regionális szintű választásszakmai értekezleteken négyszáznál több munkatárs vesz majd részt. Hétfőn és kedden Kolozsváron pedig a helyi és a csíkszeredai konzulátus munkatársait készítik fel a regisztrációval és a levélszavazással kapcsolatos feladatokra.

Megkezdik a területi szervek felkészítését a tavaszi választásra

Közölte azt is, hogy

a tavaszi választásokra 8,1 milliárd forintot biztosít a költségvetés,

600 millióval többet, mint a 2014-esre. A több forrást a regisztráltak számának növekedésével, a biztonsági beszerzésekkel, valamint a helyi választási szervek munkatársainak nyújtott, a szavazással összefüggő feladatok ellátásáért adott bér emelésével indokolta. Jelezte: a szavazatszámláló bizottsági tagok eddigi mintegy 10 ezer forintos napi juttatásának mértékét 50 százalékkal tervezik emelni.

Hozzátette: a korábbi választások idején 1-1,5 milliárd forinttal kevesebbet költöttek az előirányzatnál, így elképzelhető, hogy most sem használják majd fel a teljes keretet.

Az újságíróknak kiosztott tájékoztató szerint az összköltségvetésben a helyi és területi szerveknél 3,4 milliárd forint kiadást, központi szinten pedig 4,7 milliárd forint költséget tervezett az NVI. Az utóbbiak főként nyomdai és postai, továbbá informatika és biztonsági kiadások.

Az NVI az összköltségvetésben 2,8 milliárd forint személyi juttatást, 3,5 milliárd forint dologi kiadást és 1,8 milliárd forint informatikai kiadást tervezett.

Az NVI elnöke emlékeztetett arra, hogy a köztársasági elnök az alkotmány szerint egy áprilisi vagy májusi vasárnapra írhatja ki az országgyűlési választást, ám ez nem eshet ünnepnapra, így például húsvétra, pünkösdre, május elsejére. Ez azt jelenti, hogy

hét vasárnap közül választhat az államfő, ezek: április 8., 15., 22., 29., május 6., 13. és 27.

forrás: dehir.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.