Komolyzene kamaszokra szabva: újra indul a #NoBabel

Nem akárhogy tér vissza a Pannon Filharmonikusok beavató szériája: egy igazi kettő-az-egyben akcióval a felnőttek is jó társaságba keveredhetnek.

A Pannon Filharmonikusok tavaly indította el a kifejezetten a 14-18 éves korosztálynak szóló és kamasznyelven kommunikáló komolyzenei beavató sorozatát, a #NoBabel-t. Többrétű a program vonzereje a fiatalok számára: fontos, hogy nem kényszerből jönnek el a gimisek a pécsi Kodály Központba,

ráadásul az előadáson kényelmes, utcai ruhában, laza környezetben, babzsákokon ülve vagy fekve egy rövid, interaktív, humoros bevezetővel hangolódhatnak az adott esti komolyzenei koncertre.

A házigazda Bősze Ádám, aki minden alkalommal meg tudja nevettetni és szóra tudja bírni a legkeményebb kamaszokat is.

Az újdonság, hogy idén mind a négy téma a tánc köré épül.

Az első alkalommal, október 13-án a népzene és ahhoz kapcsolódóan az útkeresés fogalma kerül a fókuszba. Vendégként a Misina Néptáncegyüttes lesz jelen, akik segítségével a ballábasok is jobblábassá válhatnak, ha kedvet éreznek hozzá. A rövid, 30 perces hangversenyen Vass András vezényli a zenekar művészeit. A tánc motívumához kapcsolódóan Kodály Galántai táncok című műve mellett felcsendül egy részlet Kókai Verbunkos-szvitjéből, Weiner Leó I. Divertimentójából, de hallható lesz Bartóktól a Román népi táncok és Dvořák VIII. szláv tánca is.

A múlt évben nagy sikerrel debütáló #NoBabel ingyenes programjai regisztrációhoz kötöttek, és ebben az évadban is 4 alkalommal kerülnek megrendezésre.

Itt az idő bekapcsolódni! – hirdeti a Pannon Filharmonikusok legújabb programsorozata, az Utózönge. Ez a program tehát az adott esti #NoBabel produkció második részében elhangzó koncertprogrammal kezdődik 19.00 órától, majd

a zenei élmény komolyan könnyed feldolgozásával folytatódik egy humorral fűszerezett beszélgetés során, melynek házigazdája szintén a verhetetlen stílusú Bősze Ádám lesz.

A program a tartalmas szombat estékre szomjazó felnőtteket várja, akik szívesen megismerkednének a komolyzene világával, és akik mindezt számukra is fogyasztható formába, megfizethető áron – a belépőjegy mindössze 1990 Ft –, rövid és élvezetes koncerteken keresztül tehetik.

Forrás: zaol.hu