Tüzes magyar táncokkal hódítják meg a világot

A 17 éve indult ExperiDance Production mára egy nemzetközi szintű szuperprodukcióvá nőtte ki magát. A menedzsment által immáron 6 éve üzemeltetett RaM Colosseum élményszínház csaknem teljes repertoárját kitöltik. A napi háttérmunkát pedig egy 3300 négyzetméteres, gyönyörű ipari műemléképületben folytatják a váci úton. Indítottak táncakadémiát is, hogy neveljék és okítsák az értékeiket továbbvivő utánpótlást.

Hogyan lesz a népi tradícióból tömegeket elérő kultúra? Megtérül-e valaha gazdaságilag a kultúracsinálás? Mi a külföldre vezető út? Román Sándorral és Vona Tiborral, az ExperiDance Production vezetőivel beszélgettünk.

“Vannak bizonyos pillanatok, amikor a szakma valós érdekek mentén összezár és összefog felülemelkedve politikai, szakmai nézeteltéréseken, ilyen volt a FINA 17. budapesti vizes világbajnokság táncos nyitóünnepsége” – mondta Román Sándor, az ExpriDance Production társvezetője.

Román Sándor

A 2017-es FINA nyitógálán mintegy 500 felnőtt és gyerek táncos lépett fel a Széchenyi lánchíd lábánál a 4 uszályból kialakított lebegő színpadon. A produkció tíz jelenetből állt, ahol különböző történelmi korokat táncoltak el – ötvözve a tradicionális magyar elemeket a modern nemzetközi jellegzetességekkel. Az egyébként 40 fős ExpriDance több magyar táncegyüttessel fogott össze, hogy létrejöhessen ez a nagyszabású produkció. Az előadáson rajtuk kívül részt vett például a Magyar Nemzeti Táncegyüttes, a Magyar Állami Népi Együttes, a Duna Művészegyüttes, illetve több amatőr néptáncegyüttes is.

„Csodás és lélekemelő pillanat volt, amikor 500 táncos egyszerre volt színpadon.  Hazafinak, sőt büszke hazafinak érezte magát mindenki. Fellépő, szervező, néző. Erre az egységes érzésre ma Magyarországon nagyon kevés lehetőség van. A himnusz önmagában nem hozza össze az embereket” – magyarázza Sándor.

Így kezdődött a tánc

Az ExperiDance-t 2000-ben hozta létre Román Sándor, táncművész, koreográfus és Vona Tibor, művészetszerető üzletember. Vona Tibor elmeséli milyen szerencsés együttállás folytán csöppent bele a kultúra világába. 2000 előtt még teljesen más területen tevékenykedett. „A Budapest Piac Információs Hetilap lapigazgatójaként dolgoztam, lapkiadással foglalkoztunk. 4800 hirdetővel büszkélkedhettünk évente. Pénz volt elég, de egy normális értékrenddel rendelkező, mélyülésre is vágyó embert egy idő után ez már kevésbé motivál.” – meséli Vona Tibor.

Vona Tibor

2000-ben ismerkedett meg Román Sándorral, aki akkor a Szolnoki Szigligeti Tánctársulat vezetője volt. „Nagyon figyelemreméltónak tartottam Sándor csapatának teljesítményét és hihetetlen lehetőséget láttam az Ezeregyév meséi című produkciójukban, amit Szolnokon a színházi évad szokásjogának megfelelően 30 előadás után levettek a színpadról. Úgy gondoltam, bőven van még potenciál a darabban, és lám igazam lett, hiszen mostanra a 700. előadást is túlléptük.” – meséli büszkén Tibor.

„Amikor találkoztam Sándorral, megkérdeztem, hogy miben segíthetek, amire ő azt felelte: mindenben.” Az induláskor Sándor hozta a tánccsapatot és a már játszott előadásokat. „Én válogattam össze a tánckart, akkoriban született meg az egyedi stílusunk, ami a magyar néptánc és a modern, nemzetközi stíluselemek ötvözete, és ami a mai napig a produkcióink alapja” – mondja Sándor. Tibor pedig a marketing-menedzsment és a produkció értékesítési részt rakta a közösbe. „Én hoztam a grafikusokat, a kapcsolati kört és tőkét, valamint az első 15-20 szponzort – mint például anno a Brokernetet, akik az ügyfélkörömbe tartoztak.” – mondja Tibor. „Sándor csinál mindent, ami a függöny mögött zajlik, ő felel a produkcióért, a művészeti részért. Az én feladatom pedig a függöny előtt zajló szervezés, a menedzsment, a marketing és a pénzügyi részleg vezetése” – teszi hozzá.

Ma már ez nem menne

Egy jó pillanatot csíptek el a 2000-es évek elején, mivel még nem volt annyi független produkció a hazai palettán. „Még be lehetett törni a piacra, a mai dömpingben már sokkal nehezebb dolgunk lenne. Jelenleg legalább 2-3 milliárd forint kell egy ilyen léptékű brand felépítéséhez, de ma nincs olyan pénzügyi befektető, aki ennek kifizetését bevállalná.” – magyarázza Tibor.

Már a 2000-es évek elején nagyon kurrens helyeken léphettek föl, mint például a Nemzeti Táncszínházban vagy az akkoriban induló Nemzeti Színházban és Művészetek Palotájában. Majd 2011-ben kikerültek az államilag direktben támogatott együttesek közül, így szinte teljes mértékben piaci alapokra kellett helyezniük a működésüket, ekkora léptékben elsőként a magyar táncműhelyek sokaságában. „Innentől fogva egy nagyon fontos irányvonalat határoztunk meg: a művészeti értékeket megtartva, hagyományainkat tisztelve – Magyarországon még újdonság számban menve – közönségünk pozitív kikapcsolódására és töltésére helyeztük a fő hangsúlyt.”

A mobiltelefonokkal kell versenyezni

Sándor a ’90-es években pár évet az Egyesült Államokban töltött, ahol megismerkedett a látványos, tömegeket vonzó szuperprodukció műfajával. „Azt láttam, hogy Magyarországon is nagy szükség van egyfajta vérfrissítésre, ha nem szólítjuk meg a mai embert, nem követjük a világtrendeket, akkor lemaradunk, és nem lesz közönségünk. Éppen ezért folyamatosan frissítjük a repertoárt, mindig újabb és újabb újdonságokat csempészünk az előadásainkba” – árulja el Sándor.

Az állami támogatott rendszerben sokkal kényelmesebb helyzetben voltak, hiszen nem önerőből kellett létrehozni a produkciókat, és ezáltal kevésbé volt motivált arra az alkotók, hogy fejlődjenek, így messze voltak mindattól, amit ma képviselnek piacpozícionálás tekintetében. „Soha nem volt ennyire nehéz helyzetben a kultúra, mint ma, amikor mobiltelefonokkal kell versenyeznünk. Manapság senki sem marad le semmiről, ha nem megy el színházba, koncertre, táncelőadásra, mivel mindennek utána tud nézni az interneten. A mi erősségünk az élő előadás varázsa, amit nagyon jól, profin és látványosan kell csinálnunk, hogy bevonzzuk és megtartsuk a közönségünket” – mutat rá Sándor.

Mint mondja, a néptáncot nem megváltoztathatatlan, muzeális értékként kezelik, hanem felhasználják és újra gondolják. Emellett fontos feladatuknak érzik, hogy bevonják a közönséget is az előadásokba.

“Kihúzták alólunk a talajt”

A kezdeti sikeres indulás ellenére többször volt válságban az ExperiDance. „Háromszor kellett a családi kasszából kisegíteni a vállalkozást” – osztja meg az építkezés nehézségeit Vona Tibor. Mint mondja, a magyar adórendszer folyamatosan, évenként változó kiszámíthatatlansága nem kedvez az ilyen típusú kis- és középvállalkozásoknak. „Ha egy nagyberuházást hajtunk végre, és közben az áfa visszatérítésének határidejét 75 napra csökkentik, az egy ekkora cég esetében beboríthat mindent. Sokáig nagyon nehéz volt tervezni, de amióta bevezették a társasági adórendszer támogatását, biztonságosabban működtethetők a független, kulturális vállalkozások.”

„Mára személy szerint a legfontosabb dolgomnak tartom, hogy az esetek többségében, a folyamatok egy részét meghatározó külső körülményeket annyira stabilizáljam, hogy azok minél kevésbé szivárogjanak be a napi működésünkbe. A direkt támogatás hiányát a kollégáim munkamotivációjának aktivizálásával tudjuk kompenzálni, és ehhez bizony sokszor ki kell emelnem őket a hétköznapok komfortzónájából.”– magyarázza Tibor.

A focipályától a bécsi városházáig

Az ExperiDance még ma sem jövedelmező vállalkozás. „A mára milliárdos bevételek nagy része a színházi, nemzetközi piacépítő produkciók befektetésére költődik el.” – mondja Vona Tibor.

2015-ben épült meg az ExperiDance hatalmas, 3300 négyzetméteres székházkomplexuma a Váci úton, ami teljes egészében a táncegyüttes és háttérstáb munkáját szolgálja. Az épületben próbatermek, jelmez- és díszletraktárak és a turnét szervező irodarészleg is található. A következő évben pedig egy 900 fős színházteremmel szeretnék bővíteni a komplexumot.

Szintén az épület része a 2016-ban indult az ExperiDance Táncakadémia, ahol a klasszikus balett és a néptánc mellett, az ExperiDance stílust sajátíthatják el a tanulók 10-14 éves kortól. „A célunk az utánpótlás kiépítése, amihez minimum 10 évre van szükségünk” – mondja Román Sándor. Hozzátéve, hogy az akadémia tanulói már most részt vehetnek több élesben futó produkciójukban. „Míg az én első fellépésem egy vidéki focipályán volt, az akadémián tanuló gyerekek idén a bécsi Stadthalle-ban léphettek fel 6000 ember előtt” – mondja mosolyogva Sándor.

Megéri itt táncolni

Az ExperiDance alvállalkozókkal együtt jelenleg mintegy 300 embert foglalkoztat, és ebből közel 50 táncos. „Habár nagy a nyomás és magasak a szakmai elvárások, megéri nálunk dolgozni, mert a táncosok nagyon jól keresnek, ugyanannyi pénzt kapnak, mint a világhírű, nemzetközi csapatok művészei” – mondja Sándor. Pozitívum továbbá, hogy a külföldi csapatoktól eltérően itt nem kell megszervezni és kifizetni a saját képzésüket, mivel a komplexumban ingyenesen vehetik igénybe ezt a szolgáltatást.

Az utánpótlásra úgy tűnik, tényleg nagy szükség van, jelenleg ugyanis 12 produkció forog a műsoron. 17 év alatt szinte egy előadást sem vettek le a műsorról. A mai napig telt házzal játsszák az Ezeregyévet vagy 2003ban, a Nemzeti Színházban debütált Revansot . Vannak olyan hónapok, amikor szinte minden napra jut egy előadás. „A RaM Colosseum a fő előadó helyünk, de országosan és nemzetközileg is turnézunk. Jelenleg az ExperiDance-nek 163 stabil és visszatérő együttműködő partnere van: a Miskolci Nemzeti Színháztól a Shanghai Operáig” – mondta Tibor.

Las Vegasba és tovább

Minden évben egy újabb előadás kerül műsorra, szeptembertől például a Cinderella (Hamupipőke) magyar változatát mutatják be – mesemusicalként, koprodukcióban. Egy ilyen produkció eleinte inkább pénzt visz, mint hoz, eddig csaknem 170 millió forintot fektettek be a Cinderellába. Vettek például egy 130 négyzetméteres ledrács rendszert a páratlan látványtechnikai élményadásért. „A színpadi művészettel önmagában egyfajta közönségréteget tudunk a nézőtérre ültetni, ha ezt bővíteni szeretnénk, márpedig ez a cél, akkor a művészeti értékteremtés tovább csomagolásaként bizony szükség van vetítésre, látványos díszletre, jelmezekre és hangelemekre” – magyarázza Tibor.

Az ExperiDance következő célkitűzése, hogy még több, a nagy, nemzetközi játszóhelyeken is fellépjenek. „Én világhírű operákba, például a Sydney-i Operaházba vinném a produkciót, Sándor inkább Las Vegasba menne” – meséli mosolyogva Tibor. Hozzátéve, hogy: „ma általában a magyar együttesek inkább fizetnek, hogy nagy nemzetközi helyekre bekerülhessenek, mi fordítva gondolkodunk, az a célunk, hogy nekünk fizessenek. Gazdasági értelemben a nagy angolszász, főleg ír táncprodukciók árait szeretnék elérni. Céljainkhoz egyre közelebb járunk.”

„Most van az a történelmi pillanat, amikor az ExperiDance művészi szinten megerősödött annyira, hogy helyet találjon magának a nemzetközi porondon. Szeretnénk ebből a piacból egy olyan szeletet kinyesni, amivel hosszú távon ott is tudunk maradni” – mondja Román Sándor.

forrás: zaol.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.