Emmanuel Macron legitimitást próbál teremteni politikája folytatásához

A szakértő az M1 aktuális csatornán hétfőn hozzátette: friss felmérések szerint a franciak háromnegyede nem támogatja az elnök politikáját. Ezen adatok és a sárgamellényesek tüntetéssorozata mellett az elnök felismerte, hogy minimális társadalmi elfogadottság nélkül nem tudja folytatni reformpolitikáját.

Rámutatott: a legitimitás megteremtésére született a tavalyi év végén bejelentett, 10 milliárd euró értékű szociális csomag is. A szakértő szerint a francia kormány kétféle üzenetet, egymást kiegyensúlyozva, párhuzamosan próbál közölni: Macron azt nyilatkozta, hogy “kész a lakosság követeléseinek megfelelő, mélyreható átalakításokra”, míg az idei kormányülés főüzenete szerint még mélyebb változtatások szükségesek.

A sárga láthatósági mellényt viselő tüntetők százezrei november második felétől vonultak utcára tiltakozva az ellen, hogy a kormány emelni akarta az üzemanyagokat sújtó környezetvédelmi adót. A kabinet végül elállt ettől, és december közepén több olyan intézkedést is bejelentett, melyek célja a szegényebb társadalmi csoportok helyzetének javítása. Szombaton már csak 3500 sárgamellényes vonult az utcákra, akiket az elnök szélsőséges megmozdulóknak titulált.

Forrás: dehir.hu