Szerb versenyző nyerte a 24 órás rejtvényfejtő-bajnokságot

A szerb Nikola Zivanovic nyerte a 24 órás budapesti rejtvénybajnokságot vasárnap.

    István György, a verseny főszervezője az MTI-nek elmondta: a Rejtvényfejtők Országos Egyesületének (ROE) vetélkedőjén a versenyzőknek 24 óra alatt 13 fordulóban kellett minél több logikai feladványt megoldaniuk. Az idei, 19. rejtvényfejtő maratonra 14 országból 33 versenyző nevezett be.
    A győzelmet az utolsó fordulóban szerezte meg az immár négyszeres rejtvénymaraton-győztes, szerb Nikola ®ivanović az angol Neil Zussman előtt. A feladványok – a nemzetközi szabályoknak megfelelően – “nyelv- és kultúrasemlegesek” voltak, így nem okozott problémát a különböző országból érkező játékosok szellemi tudásának összemérése.     István György hozzátette: a magyar játékosok közül idén hárman is a legjobb tíz között végeztek, Madarassy Pál az ötödik, Gyimesi Zoltán a 8., míg Samu Viktor a 9. lett. Ők valamennyien tagjai annak a magyar csapatnak, amelyik a tavalyi rejtvényfejtő-világbajnokságon bronzérmet szerezett. A verseny főszervezője megjegyezte: idén ősszel Németországban rendezik meg a szudoku- és rejtvényfejtő világbajnokságot, a világbajnokságra a magyar válogatóversenyt május 25-én rendezik. 

MTI