Beteg gyerekeknek gyűjtöttek az egervári majálison

Közel 410 ezer forint adomány gyűlt össze május elsején az egervári jótékonysági majálison, az összeget hétfőn adták át a Zala Megyei Szent Rafael Kórház gyermekosztályának.

Az átadón Pogács András, a kezdeményező Csali Csárda vezetője elmondta, az akció érzelmi motorja a bajban lévőkön való önzetlen segítés volt. Egy barátja beszélt neki beteg gyermekéről, s arról, mennyire elkél a segítség a hasonló helyzetekben.

S bár a szóban forgó gyermeket nem a zalai kórházban ápolták, megindult a szervezés a sorstársak érdekében. Pogács András a Mozgássérültek Zala Megyei Egyesületének elnökéhez, Dudás Gyulához fordult. Közösen mozgósították régi kapcsolataikat, s sokakat vonzó színes jótékonysági majálist szerveztek.

A helyi és környékbeli fellépők, valamint a budapesti sztárvendégek egyaránt lemondtak honoráriumukról, ahogy a rendezvény valamennyi közreműködője is támogatta a célt. Nem szólva mindazon helyi és környékbeli résztvevőről, aki a majálison adományával gyarapította az összeget.

Dr. Gárdos László, Pogács András és Dudás Gyula az összegyűjtött összeggel a gyermekosztályon
Fotós: Magyar Hajnalka

A szervezők felemelő érzésként élték meg, hogy mindössze pár óra alatt, egy spontán kezdeményezés nyomán 409 300 forintot sikerült összegyűjteni a környék segítőkész lakói jóvoltából.

Dr. Gárdos László, a gyermekosztály vezetője megköszönte a gesztust, s elmondta, az adományt a tervezett szabadtéri rehabilitációs fejlesztő- és játszópark megvalósítására szánják. Az egyedülálló terv több tízmilliós forrást igényel, az összegnek közel a fele áll rendelkezésre.

forrás: zaol.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.