Erős széllel tört be a hidegfront Zala megyébe!

met.hu előrejelzése szerint vasárnap estig erősen felhős vagy borult marad az ég, főként csak a Tiszántúlon süthet ki a nap rövidebb időre, több helyen számíthatunk esőre, záporesőre. Az északnyugati, északi szelet erős, a Dunántúlon és északkeleten néhol viharos széllökések kísérik.

Délután 16-23 fokra van kilátás. Hideg-, keleten eleinte kettősfronti hatás.

Keszthelyre már megérkezett a hidegfront Fotó: Barankovics Ildikó

Hétfőn a Duna vonalában és attól keletre várható eső, zápor, északkeleten még délután sem tágít a csapadék, ellenben nyugat felől egyre többfelé felszakadozik a felhőzet, kisüt a nap. Többfelé élénk lesz a nyugati, északnyugati szél. Hajnalban 8-14, majd napközben is mindössze 15-23 fokot mérhetünk.

Kedden változóan, többször erősen felhős lesz az ég. Előreláthatólag az ország déli tájain és északkeleten kisebb záporok is kialakulhatnak. A nyugati, északnyugati szél északon és keleten élénkül, erősödik meg. A többfelé 10 fok alatti hajnalihőmérséklet után napközben legfeljebb 20-25 fokig melegszik a levegő.

Szerdán főként északon, északnyugaton és a Tiszántúlon számíthatunk záporok kialakulására. Túlnyomóan felhős idő valószínű, az ország nagy részén élénk, erős lesz a nyugati szél. Csütörtökön szórványosan alakulhatnak ki záporok, emellett hosszabb-rövidebb időszakokra a nap is kisüt. Az erős északnyugati szelet viharos lökések kísérhetik. Szerdán 19-25, csütörtökön 18-24 fok várható.

A hét második felében legfeljebb néhol alakulhat kis eséllyel egy-egy zápor, a legfrissebb modellfutások szerint szombatig maradnak a 25 fok alatti hőmérsékletek – írja az Időkép.

forrás: zaol.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.