Zala megye értékei

Mintegy negyvenen vehettek át a Zalai Megyei Érték címet tanúsító oklevelet pénteken a művelődési központban megtartott rendezvényen.

A Zala Megyei Önkormányzat, illetve a megyei és a lenti értéktár bizottság közös rendezvényével vette kezdetét az idei Őszi Fesztivál Lentiben, ahol dr. Pál Attila, a Zala Megyei Közgyűlés elnöke adta át az okleveleket.

A megyegyűlés elnöke köszöntőjében arról beszélt, hogy 2012-ben alkotta meg a kormány a hungarikumokról szóló törvényt, melynek eredményeként ma már több mint 1000 településen jött létre települési értéktár bizottság a megyeiek mellett. Zala megye az elsők közt volt, amely rendszerezte a földrajzi, illetve az élők keze nyomán létrejött értékeket.

Továbbá arról beszélt: az értékek közt megtalálható például a hetési fumu, de méltán büszke lehet a megye Göcsej kincseire, vagy a Hévízi-tóra, ami hungarikum. Hangsúlyozta: fontos, hogy mindezek nemcsak a jelennek szólnak, hanem a jövő számára is maradjanak fenn. Továbbá kiemelte, hogy a Göcseji Múzeumban található több mint 6000, a 19. és a múlt századból való fotó digitalizálását végezték el, e gyűjtemény már online elérhető, emellett szólt a Kovászna megyével való együttműködésről is, ahol zalai segítséggel sikerült értéktár bizottságot felállítani.

Fotós: Kósa Róbert

A munka eredményeivel idén Lentiben, az Őszi Fesztiválon megismerkedhetnek az érdeklődők.
Ez után Horváth László polgármester számolt be a város helyi értéktár bizottságának munkájáról és mutatta be röviden Lenti helyi értékeit. Majd Pácsonyi Imre, a megyei közgyűlés alelnöke ismertette azokat a kategóriákat, melyekbe a megyei értékeket sorolták.
A továbbiakban dr. Pál Attila és Konczér Katalin, a Zala Megyei Értéktár Bizottság elnöke adták át a kategóriák szerint az elismerő okleveleket az értékek tulajdonosai, gondozói számára.
Agrár- és élelmiszergazdaság kategóriában megyei érték címet vehetett át a Pannon Egyetem Georgikon Kara, mely Európa legrégebbi rendszeres mezőgazdasági felsőoktatási intézménye, valamint a Zalaerdő Zrt. a zalai gímszarvasért, Nagykanizsa városa a miklósfai kerekrépáért, a Pannon Egyetem burgonyakutatási központja a keszthelyi burgonyanemesítési programért.

Fotós: Kósa Róbert

Megyei értéknek nyilvánították dr. Bakonyi Károly szőlőnemesítő életművét, a Tónait, Zalakararos helyi szőlő- és borfajtáját, Kovács Gyula pórszombati Tündérkertjét és a Zalai Borcégér – Keszthelyi Borünnepet. Az egészség és életmód kategóriában pedig a Hévízi-tavat és a tradicionális hévízi gyógyászatot. Az épített környezet kategóriában a balatongyöröki Balaton utca és a Kossuth utca helyi védett utcaképét, a keszthelyi Monarchia-korabeli Balaton-partot. Az ipari és műszaki megoldások kategóriában a Zalaerdő Zrt.-hez tartozó Csömödéri Állami Erdei Vasutat.

A kulturális örökség kategóriában a Zalavári Történelmi Emlékparkot, a Göcseji Falumúzeumot, a türjei premontrei templomot és kolostort, a hetési szőttest, a keszthelyi Helikoni ünnepségeket, a keszthelyi Festetics-kastélyt, a Hét Vezér emlékhelyet, amit a Zalaerdő Zrt. a Zala Megyei Vadászszövetséggel közösen alakított ki. Továbbá a magyar szablya, magyar szablyavívás és Borsody-vívórendszert, a Pannónia csipkét, a Nagyváthy Néptáncegyüttest, a Georgikon Néptáncegyüttest, szintén a Zalaerdőhöz tartozó, a sohollári völgyben található Vadászok életfáját, illetve a gyöngyös necc fejdíszt, amely a zalakarosi helyi népviselet meghatározó eleme. Zala Megyei Értéknek nyilvánították a Goldmark Károly Művelődési Központ népművészeti szakköreit és Németh János Kossuth-díjas népi iparművész életművét. Sport kategóriában a Keszthelyi kilométerek maratonfutó versenyt.

A természeti környezet kategóriában a balatongyöröki Szépkilátót és az onnét feltáruló tájat, a Budafai Arborétumot, a Hévízi-tavat és véderdejét, valamint a Vétyemi ősbükköst. A turizmus és vendéglátás kategóriában a hetési és göcseji tájegységhez, valamint a Muravidékhez köthető fumut, a kanizsai dödöllét és a Kanizsai Bor- és Dödölle Fesztivált, a Zalakarosi Borfesztivált, a Bugyborék Vízitúra és Szabadidősport Egyesület túraútvonalait, a vonyarcvashegyi Festetics Helikon Tavernát és Bormúzeumot, a zalakarosi gyógyvíz- és fürdőkultúrát és a vonyarcvashegyi Szent Mihály-dombot és -kápolnát.

forrás: zaol.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.