Bérces Edit: Az ultrafutást nem én választottam, a táv választott engem

ZALAEGERSZEG Manapság egyre népszerűbb a futás. Sokan választják mindennapi mozgásként a kocogást, próbálkoznak versenyeken és küzdenek le különböző távokat a habitusuknak megfelelően. Vajon kinek jutna eszébe, hogy elfusson Zalaegerszegről Nagykanizsára? Bérces Editnek, minden idők leg-eredményesebb magyar ultramaratoni futójának ez természetes volt.

1987. augusztus 31-én fiatal tanárként gondolt egyet és elfutott a megyeszékhelyről Kanizsára. Ennek az eseménynek a jubileumán, idén augusztus 30-án megismételte ezt a futást, egykori pályatársakkal, sporttársakkal, barátokkal, ismerősökkel. Ennek apropóján a munkahelyén, a BGF Gazdálkodási Kar Zala-egerszeg Infocentrumának kertjében találkoztunk és beszélgettünk a futás és a nyelvek doktorával:

– Gazdasági szaknyelvet tanítok, üzleti kommunikációt és prezentációkat tartok angol nyelven – szólt jelenlegi hivatásáról Bérces Edit. – A futásom mottója: „időutazás térben és időben, csak futok és mesélek”. Ez nem arról szólt, hogy le tudjuk-e győzni a távolságot, hanem elsősorban a visszatekintő és a kapcsolódó tartalomról. Mind a két városban olyan pontokról, helyekről, amelyekhez valamilyen kötődésem van. Emlékek emberekről, helyekről.

– 1987. augusztus 31. máig kihat az életére. Mi történt?

Bérces Edit a szerdai futás közben, túl a táv felén Fotó: Pezzetta Umberto

– Egy éve tanítottam az akkori Landler, mostani Batthyány gimnáziumban, és július közepén beírták a személyi igazolványomba az új munkahelyet, ami a zalaegerszegi Pénzügyi és Számviteli Főiskola idegen nyelvi tanszéke volt. Ez egyfajta eltávolodást is jelentett, legalábbis papíron Nagykanizsától, ami annyira fokozatos volt, hogy a teljes állásomat ott kellett hagynom, de a megkezdett osztályokat még végigvihettem. Később visszahívtak még Kanizsára, amikor az orosztanárok átképzésébe vágtuk bele a fejszénket. Akinek sokat köszönhetek, Szebeni Mária igazgató, aki lejött értem Pécsre és elvitt Nagykanizsára nyelvtanárnak. Elsősorban szakmai igényességet tanultam a gimnáziumban és örömmel töltött el a gondolat, hogy nagy-anyám is, paradicsomi körülmények között, szintén itt dolgozhatott, ami igazán értékessé tette az ő életét is. El is neveztek róla egy nyelvi termet.

A hivatás és a sport összefonódott ebben a futásban:

– Ahogy a nyelv az emberek közötti kapcsolattartásról szól, a futással is ezt tesszük, egyik pontot a másikkal összekötjük. A futás és a nyelvtanítás abban is hasonlít egymáshoz, hogy mindkettőt lépésről lépésre végezzük. Ha csak egy lépés kimarad, akkor meginog az építmény és megáll az építkezés. Mindkettőhöz kitartás, szorgalom és következetesség kell.

– Hogyan érzett rá, hogy a hosszú távok az ön barátai?

– Az meg sem fordult akkor a fejemben, hogy nem érek oda Kanizsára. Akkor talán el sem indultam volna, a hosszú versenyeken sem. Az, hogy az állóképességem jó, a triatlonozás során derült ki, amit szintén harminc évvel ezelőtt kezdtem, csak nem annyira látványosan. A triatlon Magyarországon akkor nagyon új volt. Része volt az úszás, ami nagyon tetszett. Annyira elvarázsolt a triatlonsport, hogy versenyről versenyre jártam, ugyanakkor a teljesítményem érdekes volt, mert az úszásból a mezőny közepén jöttem ki, a kerékpározásnál drasztikusan visszaestem, a futásnál viszont sikerült behoznom a hátrányom nagy részét. Amikor a hosszú távú triatlonon indultam, ugyanez volt a helyzet. Ezek után derült ki, hogy ilyen hosszú távok után is stabilan tudok futni, ami az ultraszámokban kamatoztatható.

Bérces Edit ráérzett a hosszú távokra és fokozatosan küzdötte fel magát a legjobbak közé. Abban az időben ultrafutónak lenni kiváltságos dolog volt, csak egy maroknyian voltak olyan bátrak, hogy ilyen kihívásokat vállaljanak. A leküzdött kilométereinek a számát szinte fel sem foghatjuk. Az ötven kilométeres futástól kezdve a hatszáz kilométeres távig minden ultramaratoni számban többszörösen megjavította a magyar csúcsokat. A 48 órás futásban Európa-, a 100 mérföldes, 200 kilométeres és a 24 órás ultrafutásban világcsúcsok sorát döntötte meg. A 100 kilométeres és a 24 órás ultramaratoni futáson elért Európa-bajnoki és világbajnoki címeivel minden idők legeredményesebb magyar ultramaratoni futójává vált. Többször lefutotta a Bécs-Budapest szupermaratont is. Futópadon felállított 24 órás csúcsa, amelyet a Guinness-rekordok Könyvében is jegyeznek, a férfiak teljesítményét is meghaladta.

– Az ultrafutásból mi a legkedvesebb emléke, amire szívesen gondol vissza?

– Erre nagyon nehéz válaszolni. A legutóbb is hasonlóra kértek, akkor a 100 km-es vb-győzelmemet hoztam fel. József Attila Altató című versének sorai jutottak eszembe, amikor 10 km-es körön körözve futottam, és az egyik magyar segítő bekiabált, hogy világbajnok leszel! Ezt először is el akartam hessegetni, de az agyam asszociált a vers soraira: „Távolságot, mint üveggolyót megkapod…”. De felejthetetlen számomra a tripla világcsúcs elérése Veronában, ahol egy versenyen belül állítottam fel három rekordot. Ilyen az ultramaratoni szendvics is, amikor 15 napon belül három versenyen indulva 582 kilométert tettem meg, aminek a kicsúcsosodása volt az olasz győzelem.

– Mi játszódik le önben egy-egy hosszú táv leküzdése közben?

– Soha nem unatkoztam. Háromszor nyertem 360 km feletti teljesítménnyel 48 órás versenyt Surgeresben, ahova harmadik alkalommal úgy mentem, hogy a segítőmnek adtam egy füzetet, benne 48 névvel, arra az esetre, ha nehezen küzdenék meg a monotóniával, és egy nevet bedobva, rá gondolva, neki ajánlva a köreimet lendülhettem volna át a holtponton. Elmondom, nem kellett felhasználnom ezt a segítséget, hanem az idő és a kilométerek múltak és gyűltek maguktól. Az a legkellemesebb érzés, amikor a kilométerek gyorsabban múltak, mint az idő.

– Mikor jött el az idő, amikor a versenyzés háttérbe szorult?

– Ahogy az ultrafutást sem én választottam, hanem a táv választott engem, ugyanúgy konkrétan ilyen döntés sem született bennem, hogy visszavonulok, hanem egy fokozatos visszahúzódás történt. Ez gondolkodás nélkül ment. Attól, hogy kevesebbet vagy lassabban futok, még futó maradok.

– Egyre jobban látom azt, hogy nemcsak a csúcsteljesítményeknek van meg az értékük, hanem annak, ha egyáltalán valaki moccanni tud és megadatik az idő, a lehetőség és az egészség. Ami újdonság lesz, hogy októberben a Luther-év jegyében szeretnénk 500 perces futást szervezni a BGF Gazdálkodási Kar zalaegerszegi kampuszán – mondja Bérces Edit. S hogy mi lehet a tanulsága a történetének?

– Egy nyelv elsajátítása vagy a 100 km teljesítése legyőzhetetlen feladatnak tűnik. Akkor viszont nem az, ha egyszerre csak egy lépésben, egy szóban, egy mondatban gondolkodunk. A pillanatra kell figyelni, azért, hogy az egész kiteljesedhessen.

Bérces Edit sporthoz való ragaszkodását jellemzi, hogy immár negyedszer száll kenuba és evezi le szeptemberben a Fonyód- Badacsony-Fonyód távot.

forrás: zaol.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.