Borral oltották a lángoló budai bulinegyedet

1810. szeptember 5-én egy szerencsétlen baleset miatt borult lángba Buda egyik jellegzetes városrésze, a Tabán. A tűzvészben az épületek jelentős része megsemmisült és nagyjából ötvenen vesztették életüket.

A budai Várhegy, a Gellért-hegy és a Naphegy közt fekvő területet már az őskorban is lakták, nem véletlenül: a völgy védett, napsütött és hőforrásokban gazdag, ráadásul kereskedelmi szempontból is jó helyen, a Duna közelében fekszik.

A területet az évszázadok során más-más néven ismerték, a városrész mai elnevezése, a Tabán, török eredetű. A hódoltság alatt a völgy virágzása nem állt meg, a területre rengeteg muszlim költözött be, dzsámikat, fürdőket emeltek. A városrészt a korszakban Débághánének (Tabakhane), azaz Tímártelepnek kezdték el hívni, innen a modern megnevezés, a Tabán. Az oszmán uralom után a városrész a szerb kisebbség központja lett.

A 18. századra a Tabán girbegurba utcáival igazi “bulinegyeddé” vált, a kikötőkben, fürdőkben és borospincékben gazdag negyedet szívesen keresték fel a polgárok – sőt, a legenda szerint a környéken még Casanova is megfordult.

A Tabán az 1790-es években Kép: Wikipedia

A terület zsúfoltsága azonban veszélyt is tartogatott. A városrész korábban sem volt kifejezetten biztonságos, a mai Tabánt az évszázadok során az árvíz, a tűz, a háború és a pestis sem kímélte. 1810. szeptember 5-én azonban minden korábbinál nagyobb tragédia történt.

1810-ben a szeptember igen száraz és forró volt, 5-én reggel ráadásul a szél is feltámadt. A visszaemlékezések szerint Schuller János kádármester inasa, egy Gierl nevű legény dél körül mégis úgy döntött, alkalmasak a körülmények a tűzrakásra. Ahogy az inas hordódongákat égetett az udvaron, egy szikra felpattant és elérte az egyik háztetőt, majd lángba borította azt. A szél és a szárazság kedvezett a tűz terjedésének.

Az oltást megnehezítette, hogy az aszály miatt a kutakban alig volt víz, a lakosok egy része pedig épp szüretelt.

A kétségbeesett polgárok végül borral próbálták megfékezni a lángokat.

Nem kellett sok idő, és a tűz már nemcsak a Tabánt, hanem a környező városrészeket is fenyegette. A tűzvészt végül csak éjszaka, a katonaság segítségével tudták megállítani. A lángokban a Tabán jelentős része megsemmisült, a katasztrófában megközelítőleg ötven ember vesztette életét.

A negyed azonban talpra állt. Hiába igyekezett a városi tanács, a Tabán a tűzvész előtti állapothoz hasonlóan, zsúfoltan épült újjá.

A városrész valódi hanyatlása a Lánchíd létrehozása után kezdődött meg. Egyre több szakember gondolta úgy, hogy a Tabánt koordináltan kell átalakítani. Az épületek jelentős részét végül 1932-33-ban le is bontották, a világháború azonban megakadályozta a negyed helyreállítását.

forrás: 24.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.