Évtizedek óta nem látott cápafaj bukkant fel a mumbai halpiacon

A közelmúltban egy 2,6 méter hosszú nőstény példányt találtak Mumbai halpiacán – írja az IFLScience. A Save Our Seas Foundation által támogatott kutatócsoport a Journal of Fish Biology folyóiratban ismertette közel két éven át tartó helyszíni vizsgálatának eredményeit. A szakértők a piacon árusított cápahúst elemezték, emellett pedig a halászokat is meginterjúvolták.

A nőstény példány tetemét 2016 februárjában azonosították egyedi orra, kis szeme és úszóformája alapján. A hús gyors feldolgozása miatt ugyanakkor a kutatók nem tudtak pontosabb morfológiai vizsgálatokat, illetve mintagyűjtést végezni, ráadásul azt sem sikerült kideríteni, hogy pontosan hol fogták ki a halat.

A szakértők több mint egy évtizede, 2002 óta nem bukkantak a faj nyomára: legutóbb hat egyed állkapcsát vizsgálhatták. Egész példánnyal utoljára 1996-ban találkoztak a biológusok.

Rima Jabado, a Gulf Elasmo Project munkatársa szerint olyan kevés folyami cápa él, hogy vizsgálatukhoz szinte mindig 19. században konzervált példányokat, illetve elzárt településekről származó maradványokat kell használniuk.

A gangeszi cápa eloszlásáról és egyedszámáról épp a kevés észlelés miatt tudni olyan keveset. A kutatók úgy vélik, hogy a faj számára egyszerre fontos a folyami és a tengeri környezet. Sajnálatos módon mindkét környezetet súlyosan fenyegeti az emberi tevékenység.

Indiában a porcos halak (Chondrichthyes) csoportjába tartozó minden tizedik törvénnyel védett faj helyzete kérdéses, az ENSZ ugyanis nem tudja, hogy milyen mértékben hajtják végre a védelmi előírásokat. A túlhalászás minden bizonnyal súlyosan érinti az állatokat, az elmúlt 30 évben India a világ egyik legnagyobb cápa- és rájahalászává vált.

A 2016-ban azonosított gangeszi cápa esete is igazolja, hogy az ázsiai országban a halászok sokszor nem az előírásoknak megfelelően végzik munkájukat.

forrás: 24.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.