Ijesztő mértékben pusztulnak ezek az állatok

Nyilván az emberi szem elől rejtett éjszakai életmódjuk, fura kinézetük, kiszámíthatatlannak tűnő, cikázó repülésük és a róluk terjengő számos tévhit az oka, hogy a denevérek a legtöbb ember számára amolyan „nemszeretem” állatok. Mégis, ha arról hallunk, hogy Ausztráliában a nagy melegben 48 óra alatt elpusztult egy faj állományának egyharmada, mindenkin a döbbenet lesz úrrá.

A híreket tovább böngészve ez csak fokozódik: egyes állatok emberekre is „rátámadtak”, két példányban pedig kimutatták az emberre is veszélyes veszettség vírusát. Mi történt Ausztráliában, és mi a helyzet az itthoni repülő emlősökkel hőhullámok idején? Dr. Boldogh Sándor András biológus-ökológust, az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság zoológiai szakreferensét kérdeztük. A szakember több mint egy évtizede kutatja a hőségperiódusok hazai denevérekre gyakorolt hatását.

Elöljáróban: egyre több arra utaló adatunk van, hogy a mind forróbb és hosszabb hőhullámok Magyarországon is denevérek – főleg kölykök – tömeges pusztulását okozzák.

Kiválóan működik, de csak egy határig

Kezdjük Ausztráliban, az elképesztő pusztulás több mint 42 fokos hőségben következett be, az áldozatok pedig nagy testű, a nappalokat – ami náluk a nyugalmi időszak – a fákon töltő gyümölcsevő denevérek (repülőkutyák) voltak.

Ezek az állatok évmilliók során természetesen alkalmazkodtak az ilyen jellegű kihívásokhoz, hiszen a közvetlen napsugárzásnak „normál” körülmények között is gyakran ki vannak téve, illetve a lombok árnyékában is a kritikus szint fölé emelkedhet a hőmérséklet. A klímaváltozás viszont olyan gyorsan és nagy mértékben zajlik, hogy az egyre drasztikusabb hőhullámok hatását képtelenek kivédeni.

Felsőtárkány, 2012. augusztus 26.
Egy piszedenevér (Barbastella barbastellus), amelyet Gombkötő Péter zoológus mutat az érdeklődőknek a Bükki Nemzeti Park Denevérek éjszakája elnevezésű rendezvényén, Felsőtárkányban 2012. augusztus 25-én.
MTI Fotó: Komka Péter

Hőségtől megvadult denevérek támadják az embereketKikészíti őket a meleg, nem érdemes segíteni nekik.

Mivel napjainkra tönkretettük a természetes élőhelyek jelentős részét is, így a denevéreknek új környezetben, és például a korábbi vízforrások nagy részétől elzárva kell küzdeniük a túlélésért.

12-ről 1100-ra

A denevérek hőháztartása a repülő életmód hatalmas energiaigénye miatt összetett és különleges. A repülés hihetetlen energiát emészt fel és rendkívüli módon megterheli szervezetüket. Az izmok oxigén- és energiaellátása  érdekében például szívverésük frekvenciája a nyugalmi állapotban mért 10-12 dobbanás/perc értékről akár 1100-ra is felugorhat. Ilyenkor az izommunka annyi hőt termel, hogy az állat egy pillanat alatt túlmelegedne, de a természet gondoskodott róla, ez ne következhessen be:

A szárnyaikat alkotó bőrredőt erek hálózata szövi át, repülés közben a légáramlat hűti a bennük áramló vért, szó szerint léghűtéses rendszer van a testükbe »építve«

– mondja a 24.hu-nak Boldogh Sándor.

Hegyesorrú és közönséges denevérek – fotó: Boldogh Sándor

„Támadás” és veszettség

A klímaváltozás hatásaként jelentkező extrém hőségre (hőhullámokra) viszont nem lehet felkészülni, a denevérek teste egyszerűen túlmelegszik és hőgutát kapnak. Miután pedig sokszor városi fák ágain függeszkedve töltik pihenőidejüket, egészen látványos és ijesztő, ahogy haldokolva az utcára potyognak. Érthető az is, ha az emberek esetleg segíteni akarnak rajtuk, de ne feledjük: a denevér ezt nem tudja.

Az állat – főleg ha sérült vagy sokkos állapotban van, mint itt is – foggal, körömmel védekezik, mert veszélyben érzi magát. A denevér félelmében harap. Az agy túlmelegedésével egyébként ilyenkor idegrendszeri zavarok is előállnak, ami miatt még kiszámíthatatlanabb lesz a viselkedése.

Az úgynevezett „támadásokat” tehát nem megvadult, emberekre vadászó denevérbandák hajtják végre, hanem tehetetlenül a földön fekvő, vergődő állatok okoznak sérülést, illetve védik magukat a közelbe merészkedő emberektől.

Ami a veszettséget illeti, igen, a kutyák és macskák terjesztette vírussal megegyező kórokozóról van szó, ami az emberre is veszélyes. A szakember figyelmeztetésével egyben vissza is térünk Magyarországra:

Ha valaki bajba jutott denevért talál, esetleg a lakásába betévedt állatot próbálja kitessékelni, semmiképp ne fogja meg puszta kézzel, mert szinte biztos, hogy az meg fogja harapni. Ebben az esetben pedig, mint mindig, ha ismeretlen előéletű állat harapását szenvedjük el, orvoshoz kell fordulni és beadatni a veszettség elleni vakcinát.

A legjobb szakembert hívni akár egy természetvédő egyesülettől, akár a területileg illetékes nemzeti park igazgatóságtól. Ha mindenképp magunk akarjuk megoldani a problémát húzzunk kesztyűt, vagy egy ráterített törülközővel fogjuk meg az állatot, tegyük jól szellőző papírdobozba és vegyük fel a kapcsolatot a mentésükkel foglalkozó intézményekkel, szervezetekkel. Budapesten például az állatkert is befogadja őket.

Telelő kis patkósdenevér – Fotó: Boldogh Sándor

Fontos megjegyezni, hogy a denevérek egyébként szelíd teremtések, az első ijedtség elmúltával már nem akarnak mindenáron harapni, később meg már nyugodtan elvannak a kézben. Ettől még persze ember és állat érdekében is a legjobb békén hagyni őket.

Elképesztően profi szerkezet

Mérsékelt égövön a denevérek csodálatos alkalmazkodási képességeit a hideg is alakította: a fagyos időszak egyben táplálékhiányt jelent, hiszen a fajok túlnyomó többségének táplálékát jelentő repülő rovarok ilyenkor eltűnnek.

Ezt úgy vészelik át, hogy hűvös, ugyanakkor fagymentes és magas páratartalmú helyre, például faodvakba, repedésekbe, barlangokba húzódnak, életfunkcióik lelassulnak, dermedt „álomba” merülnek.

Ha a hőmérséklet túlságosan lecsökken, bekapcsol egy »beépített termosztát«, és felébreszti az állatot, amely melegebb búvóhelyet keres. Faodúból barlangba költözik vagy a hasadék szájától beljebb húzódik

– részletezi Boldogh Sándor.

A hőmérséklet lecsökkenésekor a denevér bármikor képes energiatakarékos üzemmódba helyezni a testét, így vészeli át például tavasszal és nyáron is a hűvösebb időszakokat, amikor a kedvezőtlenebb időjárás miatt a rovarok nem repülnek, így nincs elegendő táplálék.

Főleg a kicsiket gyilkolja a hőség

A denevérek túlnyomó többsége – a hazai fajok mindegyike – a nappalt eldugott rejtekhelyeken tölti, ahol nincsenek kitéve a közvetlen napsugárzásnak. Éjjel, amikor aktívak, még a legforróbb időszakban sem kell attól tartaniuk, hogy hőgutát kapnának.

Egyébként kifejezetten kedvelik a meleg helyeket, a fiatalok fejlődése és túlélése szempontjából a szálláshelyek hőmérsékleti adottságainak különösen nagy jelentősége van. Nem véletlen, hogy a korábban barlangokba húzódó fajok nagy része ma már sokkal inkább a gyorsan felmelegedő padlásokon, templomtornyokban keres menedéket.

Egy-egy hőhullám idején azonban a fém- és palatetők alatt 50-55 fokra is felkúszik a hőmérő higanyszála, ami tömeges pusztulást okozhat. Nagyon komoly a baj, de a halál olyan eldugott helyeken arat, ahol senki nem látja a kutatón kívül, aki viszont kifejezetten keresi az ilyen helyeket.

A túlmelegedés veszélye főleg a kölyköket fenyegeti, mivel ők a születést követő időszakban még képtelenek megfelelő szintű hőszabályozásra, elhúzódásra. Súlyosbíthatja a helyzetet, hogy a nőstények összehangolják ellésüket a kolónián belül, a kölykök így nagyjából egyidősek. Ennek eredménye lehet viszont: a legérzékenyebb időszakban kialakuló hőhullám akár teljes adott évi szaporulatot megsemmisítheti.

Hősok… – Fotó: Boldogh Sándor

Anyjukba kapaszkodva esetleg eljuthatnak a szálláshely egy-egy hűvösebb részébe, de a tapasztalat azt mutatja, sokszor nincs ilyen lehetőség, így semmi nem biztosítja túlélésüket.

Volt olyan vizsgálati helyszínem, ahol 6-800 kis állat teteme feküdt a földön, a hőség elvitte a kolónia teljes azévi szaporulatát

– osztja meg saját tapasztalatát a kutató.

Mivel a denevérek évente csak egyetlen utódnak adnak életet, ezért egy-egy ilyen katasztrófát csak nagyon lassan hevernek ki az állományok.

Csapdába ejtette őket az ember

Laikusként persze mondhatnánk, miért nem maradtak a barlangok állandó klímáján, ahogyan tették azt évezredekig, az emberi települések megjelenése előtt. Egyrészt azért, mert elűztük őket onnét: egyes barlangokat lezárunk, másokat látogathatóvá teszünk, kivilágítunk, turisták zavarhatják a behúzódó denevéreket, ma már egyes barlangok az ember és nem a természet szolgálatában állnak.

A nemzeti park igazgatóságok üzemeltetésében lévő barlangok esetében azért mindig szem előtt tartják a természeti környezet megóvását, amikor egy barlangot, barlangszakaszt megnyitnak a nagyközönség számára.

Másrészt lássuk be, a pincehőmérsékletnél azért csábítóbb a kellemesen meleg padlás. A nappalozó denevérek átveszik környezetük hőmérsékletét, energiaigény szempontjából pedig nagyon nem mindegy, hogy a szürkületi ébredés után milyen szintről kell elérni testük 40 fok körüli „üzemi hőmérsékletét”.

Természetesen az elmúlt évszázadokban is voltak meleg nyarak, hőségperiódusok és ezzel összefüggésben talán denevérpusztulások is. Ám a klímaváltozás generálta extrém értékekhez az evolúció képtelen ilyen rohamtempóban alkalmazkodni. Ezt mutatja itthon számos kolónia drasztikus létszámcsökkenése vagy elvesztése, illetve a szomorú példa Ausztráliában, miszerint két nap alatt eltűnhet egy faj teljes állományának harmada.

SANYO DIGITAL CAMERA
Kis patkósdenevér kölykével – fotó: Boldogh Sándor

A nagy lépéseket együtt kell megtenni

A kutatók és a denevérvédők megteszik amit tudnak, Boldogh Sándor és kollégái például világos színű festékkel látják el a túlmelegedésre hajlamos tetőket, vagy olyan ablakokat építenek be, amelyek bizonyos ponton túl önműködően kinyílnak, hogy a helyiség átszellőzhessen. Több barlangnál a denevérek számára kedvezőbb állapot visszaállításán is dolgoznak.

Ezek a megoldások egy-egy denevérközösségnek ugyan segítenek, de a problémát nem oldhatják meg, az az egész emberiség feladata. Aktualizálva sokszor leírt mondatunkat: ma a denevéreket, holnap az embereket sodorja nagy bajba a gyors éghajlatváltozás.

Forrás: 24.hu