Az agglomerációt fejlesztheti a támogatás

Bár a kormány múlt héten bejelentett döntése szerint az ötezer fő alatti településeken – a Modern falu programhoz kapcsolódva – jelentősen megemelnék a családi otthonteremtési kedvezmény (CSOK) mértékét, az intézkedés hatásaival kapcsolatban nemcsak azért van bizonytalanság, mert nem ismertek a részletei, hanem azért is, mert sokak szerint a tervbe vett lépések nem érik majd el a kívánt célt.

A lakosság városokba áramlása nem magyar jelenség, az urbanizáció szerte a világon tapasztalható. A kisebb települések egyszerűen nem képesek olyan szintű infrastruktúrát, közszolgáltatást nyújtani, mint a városok, ráadásul a munkahelyek is inkább a nagyobb népességű területekre korlátozódnak.

A kormányzati tervek szempontjából látni kell, hogy az érintett 2873 ötezer fő alatti kistelepülés (ahol 3,15 millió ember él) döntő részénél nincs érdemi mobilitás. Az OTP Ingatlanpont közleménye szerint nagyjából 200 olyan település van az országban, ahol az elmúlt évben egyáltalán nem adtak-vettek házat, ingatlant, és további 400-500 faluban legfeljebb egy-két tranzakciót regisztráltak. Márpedig ha nincs érdemi forgalom, kereslet, akkor ott bizony az ingatlanok értékállósága kérdésessé válik.

A világgazdaságnak nyilatkozó banki szakemberek szerint

a mostani – részleteiben persze még nem ismert – szabályozás legnagyobb problémája az, hogy a megemelt CSOK mellé lakás vásárlása, építése esetén jó eséllyel nem tudnak majd beállni a bankok a hiteleikkel.

Ennek oka az, hogy a fedezet értékesíthetősége sok településen most a nullával egyenlő, a lakások piaci értékéhez képest számított fedezeti érték olyan alacsony lehet, hogy mellé csak viszonylag szerény összegű hitel társulhat – nagy kérdés, hogy a falura költözők mekkora része vállalna vagy tudna vállalni nagyobb önerőt az új falusi lakásért.

Forrás: Oláh Tibor

Persze, a lemaradó régiókban – Békés, Tolna, Nógrád megye kisebb településein – ma már a jelenlegi CSOK támogatás is elég lehet egy használt lakás megvásárlásához, a támogatások megemelése tovább bővítheti ezt a kört – mondta lapunk kérdésére Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője. Szerinte és a banki szakemberek szerint is a CSOK változtatása a jelenlegi paraméterek mellett leginkább a főváros és a nagyobb vidéki városok agglomerációs területein lesz képes érdemi keresletet gerjeszteni – a legkisebb települések jövőjét aligha biztosítja majd. Az OTP már idézett felmérése szerint az ezer főnél kisebb településeken az ingatlanok 23 százaléka lakatlan.

Forrás: vg.hu