A kanizsai bíróságon különleges tűzoltórendszert is építettek

A modernizált irattár, a felújított udvar bemutatójára és egy izgalmas történeti kiállítás megnyitójára várták az érdeklődőket hétfőn a Nagykanizsai Járásbíróságra.

Séta keretében mutatták be

Az új fejlesztéseket (melyekkel jelentős beruházássorozat zárult le a Nagykanizsai Járásbíróságon) egy séta keretében mutatták be a vendégeknek, akiket elsőként dr. Hajdu Ildikó, a Nagykanizsai Járásbíróság elnöke köszöntött.

– A ma avatandó felújítási munkálatokra a tavalyi évben került sor az Országos Bírósági Hivatal (OBH) támogatásával. A munkálatok egy részében, a tetőzet felújításában a nagykanizsai önkormányzat is jó partnerünk volt – bocsátotta előre. – Az OBH támogatásával sikerült modernizálnunk az irattárunkat, amely sajnos, már nagyon vizesedett, ezért a probléma gyors megoldást követelt. A szakemberek a nedves vakolatot eltávolították, a falakat szigetelték, s kiépítettek egy, az országban is egyedülálló tűzoltó rendszert, mely tűz esetén az oxigén arányát csökkentve megszünteti az égést. – Ez azt jelenti, hogy lényegében a szokásos oltási kártól is védi az irattárat, hisz a folyamat nem vízzel történik – folytatta dr. Hajdu Ildikó. – Ezen kívül gördülő, tehát helytakarékos polcrendszerrel is felszereltük a helyiséget.

Az előtérben a kiállítás egyik fontos dokumentuma látható, az a plakát 1872-ből, amely azt adta a polgárok tudtára, hogy a megyei bírósági szervezet felállt és megkezdte működését Fotó: Szakony Attila/Zalai Hírlap

Az udvar is megszépült

Emellett térkőburkolattal újították fel a bíróság udvarát – ebbe beépítették Ludvig Dániel képzőművész alkotását is, amely az igazságszolgáltatás szimbólumát, egy stilizált mérleget ábrázol. A tervek szerint a megszépült udvar a Nyitott Bíróság-program jegyében nyilvános rendezvényeknek, programoknak szolgálhat helyszínéül.

A bíróság folyosóján pedig a szintén az OBH által kiírt pályázati program támogatásával a Nagykanizsai Járásbíróság történetéhez, az itt dolgozó bírákhoz és a bíróságon folyó munkához kapcsolódó dokumentumokból, használati tárgyakból készülhetett állandó kiállítás.

Az eseményen dr. Sorok Norbert, a Zalaegerszegi Törvényszék elnöke arról beszélt: az elmúlt 4 évben az OBH több, mint 177 millió forintot biztosított a kanizsai bíróság felújítására. Az említettek mellett többek közt megújultak a helyiségek, a homlokzat, továbbá új pulpitusokat, bútorokat vásároltak.

Ezután dr. Horváth Zsolt, a Lenti Járásbíróság elnöke ajánlotta a megjelentek figyelmébe a történeti kiállítást, a megújult épületegységeket pedig dr. Patus Sándor, a járásbíróság elnökhelyettese mutatta be.

forrás: zaol.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.