FTC: Nem hiszem, hogy Petrjak magától döntött így – Rebrov

„A csapat megtette az ajánlatot a Sahtar felé, a Sahtar elégedett volt ezzel, a játékos pedig úgy döntött, hogy inkább a Vidihez megy. Én beszéltem a Sahtarral, beszéltem Ivannal, de az ügynökök a Ferencváros és Ivan háta mögött előkészítettek egy szerződést, és ő azt aláírta. Ez nem szép dolog, de így döntött, majd az idő fogja megmutatni, hogy jó döntés volt-e vagy sem” – idézi Szerhij Rebrovot az M4Sport.hu, hozzátéve, hogy honfitársa nem emiatt nem került be az Újpest elleni kezdőcsapatba.

„A Honvéd elleni játékán láttam, hogy milyen hangulatban és állapotban van. Még ha nem történt volna az, ami történt, akkor sem lett volna kezdő, esetleg csere – folytatta a tréner, akit mindazonáltal nem tett boldoggá Petrjak döntése. – Nagyon bánt, mert ukrán játékosról beszélünk, akivel mindennap beszéltem. A labdarúgásban rengeteg ügynök van, s ők próbálnak beleplántálni valamit a játékosok fejébe. Néha hallgatnak rájuk, néha nem. Ivan nagyon becsületes, nagyon rendes gyerek, nem hiszem, hogy magától hozta volna meg ezt a döntést.”

Rebrov megismételte: megállapodtak a Sahtarral, már csak Petrjak fizetésének megbeszélése lett volna hátra. 

„Egy kicsivel többet akart, folytak a tárgyalások, és egyszer csak hirtelen aláírt egy másik szerződést, és erről nekem nem szólt. Úgy gondolom, hogy a Ferencváros eleget tett.”

Forrás: nso.hu